Eltelt 10 év. Már született hasonló posztom, de a találkozó az osztályommal sok-sok emléket és oldódást hozott nekem.
2012 – Lázadó tinédzser, sok világfájdalommal, ötlettel, jó kommunikációs készséggel, mélyen érzéssel és gondolkodással és extra igazságérzettel és merészséggel. Sok tüském, haragom volt a gimi utolsó évéből, de az utóbbi évek önismereti munkája sokat oldott, a 10 éves találkozó pedig szép megkoronázása volt ennek, a pont az i-n, az újralátás öröme, a megoldó beszélgetések pedig sok mindent kontextusba helyeztek a számomra, illetve már sokkal jobban látom az akkori énemet és életemet.
Akkoriban hajlamos voltam fejjel menni a falnak, de most, visszanézve, az az igazság, imádom azt a pezsgő energiát, ami bennem volt és jó újra belemerülni ebbe, de már 10 év megérése, rálátása, bölcsessége emeli ki ezt az erőt az önmagát megperzselő destruktivitásból.
Volt pár kalandos fordulat már az életemben és még biztosan lesz, de az utóbbi pár hónap és év rengeteg felismerést, megoldást, feloldást, örömöt és feloldozást hozott. Minden pillanat, pénz, öröm, szomorúság és főleg kitartás, amit az önismereti munkába fektettem és fektetek, meghozta hatványozottan a gyümölcsét. And still counting…
Sokszor még elkap egy szorongás, ha személyes történetet osztok meg, de a munkám része, hogy emberek sokszor levetkőzik a lelküket előttem, ezért én is gyakorlom a sebezhetőség művészetét, amikor kitárom a lelkem kapuját és beengedem a fényt, életet, ítéleteket, kritikát, mindent. Örömmel, ragyogva, könnyedén.
Valaki nemrég azt mondta, hogy a vízöntők olyanok, mint a vihar, jelenlétük, létezésük radikális változást hoz. Kiöntik a vizet, kiborítják a bilit. Story of my life. De már nem rejtegetem ezt, használom, sokkal több tudatossággal, stabilitással, rugalmassággal.
Sokszor megkaptam, hogy túl érzékeny vagyok, túlontúl megélem a dolgokat, túlontúl átélem. Na, hát én ebből szakmát csináltam végre, mert meguntam, hogy a szuperképességemet kritizálják. És mindaz a túlérzékenység, amit szégyelltem, megsirattam, lett a legnagyobb forrása az empátiámnak, rálátásomnak, intuíciómnak, megérzéseimnek, coachingomnak, munkámnak. Az életemnek.
Persze, ez a folyamat nem egyedül történt, mérhetetlen sok szeretetet és támogatást kaptam. Kapok. És mérhetetlenül hálás is vagyok ezért.
Néha elképzelem, ahogy visszamegyek a világra haragvó, csalódott tini énemhez és gyengéden megölelem, hogy legyen türelemmel, mert minden jó és jobb lesz, de nem azért, mert az idő minden sebet begyógyít (bullshit), hanem mert kitartó, mert nagyon nagyon szeretve van, mert eljön az a pont, ahol végre megengedi, hogy megoldódjanak a rettenetesnek tűnő problémák.
Morajlik a lelkem a sok impulzustól és épp feldolgozom ezt a folyamatot. De nagyon boldog vagyok, hálás és csordultig tele a szívem örömmel.
Köszönöm Nektek, a Jóistennek, világnak, virágnak, madárnak, rétnek, erdőnek.