
Van az évnek az az időszaka, amit a befelé fordulásra találtak ki. Amikor kint hideg van és köd, esik az eső. Lehet, persze, ilyenkor olvasni, tévét nézni vagy sorozatozni, de lehet önmagunkba is nézni, persze, ha nem túl félelmetes. Leülni önmagunkkal és megengedni érezni. Leírni mindent, ami feljön, ítélet nélkül és engedni, hogy felszínre törjön az elfojtott.
Mély lélegzet, könnyek, néma sikoly, megkönnyebbülés, düh, megbocsátás, elengedés, beismerés. Vagy csak egész egyszerűen levés. Létezés. Ülni és bambulni magunk elé, megérezni, ami bent van.
Szeretem azt a szómagyarázatot, ami a magányt a magra vezeti vissza, ahonnan minden indult.
Amikor valaki úgy jön hozzám, hogy épp a káosz tetején csücsül, épp esik szét az élete, megkérdezem, mi az, ami benne van, mi az, ami biztos. A mag. A kezdő lépés, az origo, a teremtés első napja.
Visszamegyünk a gyökerekhez. Mi a te magod, belső valód? Őszinte lényed?
És levesszük a rétegeket, hámozunk. Gyönyörű, intim és néha nagyon nehéz folyamat tud lenni. Van, hogy hetek, hónapok vagy évek kellenek. De megéri.
Miután kiengedtünk minden borzalmat Pandora szelencéjéből, megtaláltatik a fény, az eszencia. Te. Néha olyan idegen, hogy szokni kell.
Ez az újjászületés, hiszen épp olyan védtelen, esetlen, sebezhető vagy, mint az első napon. És mégis, annyi erő van ebben, annyi hit, fény.
Majd jönnek az első lélegzetvételek, lépések, tanulás. Tanulni önmagad.
Ha nem is tudsz még a mélyére ásni, de less be saját Pandora szelencédbe és nézd meg, hátha valami kisejlik bentről…
2022, december